szextörténetek

Ajánlott honlapok

Erotika.lap.hu
Nőcsábítás Mesterfokon
Sorozatos Orgazmus
Szexuális Felizgatás

Diamond Sex Shop Webáruház


casanovavideok

spx kapszula
A feleségem félrelépése

A feleségem félrelépése

 

Ez egy igaz történet a feleségemről, amikor házasságkötésünk után először volt más férfival.

Amióta ismerjük egymást, mindig megosztottuk a szexuális fantáziáinkat a másikkal. Még arról is, hogyha arról elmélkedtünk, milyen lenne lefeküdni másokkal. De ez volt minden, fantáziálás. Tudtam, hogy felizgatja őt, ha arra gondol, hogy mással kefél, ezért amikor szeretkeztünk, gyakorta ezzel próbáltam bepörgetni őt. Sohasem vártam el tőle, hogy élje is ki ezeket a fantáziáit.

Egy este, egy közeli étteremben vacsoráztunk. Az evés után ittunk is egy keveset. Majd úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. Amikor hazaértünk, egy üzenet volt a rögzítőnkön az egyik barátunktól (az egyszerűség kedvéért Józsefnek fogom hívni). Csak annyit mondott, hogy hívott és később majd megpróbálja megint.

Mivel még korán volt, úgy döntöttünk, hogy beszélünk vele és áthívjuk. Hogy rövidre fogjam a mondandómat, József át is jött és leültünk beszélgetni. Majd amikor megbeszéltük a dolgokat, zenét hallgattunk, tévéztünk és megittunk néhány sört, a feleségem pedig egy pohár bort.

Kis idő múlva elálmosodtam, úgy döntöttem, lefekszem. Elköszöntem tőlük, és átmentem a hálószobánkba. Ágyba bújtam, és elég hamar elálmosodtam. Még hallottam, hogy beszélgetnek, mert nem volt messze egymástól a hálószoba és a nagyszoba. Egy ideig még hallgattam mit beszélnek, de nemsokára elaludtam.

Egy óra körül felébredtem. Nem tudtam mire, de valahogy éreztem, hogy nem magamtól. Az első dolog, amit észrevettem, az volt, hogy a feleségem még mindig nem jött lefeküdni. Hallgatóztam egy kicsit, de nem hallottam semmit a nagyszobából. Arra gondoltam, megnézem, hátha elaludt a tévé előtt a másik szobában. Elindultam, de ekkor valami zajt hallottam odaátról.

Visszaültem az ágyra és vártam, hátha hallom mégegyszer. És egyszercsak meghallottam, ahogy a feleségem azt mondja "Óóóóh, igen!"

Még mindig nem tudtam, mi folyik ott, de úgy döntöttem, maradok ahol vagyok és hallgatózok még egy ideig. Néhány perc múlva, meghallottam, amint az asszony elkezd nyögni és sóhajtozni, úgy ahogy szeretkezés közben szokott. De még mindig nem voltam benne biztos, mi megy odaát, egészen addig, amíg meg nem hallottam, hogy a nyögései hangosabbak lettek.

Akkor fogtam fel, hogy a feleségemet valaki bassza a nagyszobában. Hirtelen felállt a faszom. Elkezdtem lassan húzogatni rajta a kezem, miközben hallgattam őket. Nem túl régen csináltam még, amikor meghallottam, hogy József elkezd nyögni, majd a feleségem azt mondja "Óóóóh, igen! Engedd belém, érezni akarom magamban!". Majd szinte kiabálni kezdett, úgy ahogy azelőtt sohasem hallottam tőle. Ekkor hirtelen elélveztem, a hálószoba szőnyegére spriccelve egy nagyadag gecit.

Néhány perc múlva újra hallottam, hogy az asszony nyögni kezd. Még mindig basztak! Megint felállt a farkam és én megint elkezdtem kiverni. Nemsokára a feleségem újra elkezdte az előbbi "Óóóóh, igen!"-t sóhajtozni, egyre gyorsabb egymásutánban. Aztán hallottam ugyaznezt elnyújtva. "Óóóóóóóóóó, iiigeeeeen!!!" És tudtam, hogy József most élvezte teli a feleségem pináját. Én is elélveztem, olyan intenzitással, hogy szinte fájt.

A következő néhány perc örökkévalóságnak tűnt. Óráknak éreztem, de tudtam, hogy csak pár perc múlva hallottam a bejárati ajtót kinyílni, majd bezáródni.

Amikor a feleségem bejött a hálószobába, úgy csináltam, mintha aludnék. Majd, mikor becsusszant mellém az ágyba, mellé simultam és megcsókoltam. Aztán a kezemet a puncijához akartam érinteni, de mielőtt elérhettem volna, elkapta a kezem és azt mondta:

- Mondanom kell neked valamit.

Aztán elmondta, hogy hozott még Józsefnek pár sört, amikor ő megfogta a kezét, az ölébe húzta és megcsókolta. Majd nem tudja, hogy, de ott találta magát az ágyon, fölötte Józseffel.

Aztán én elmondtam neki, hogy hallottam őket és minden rendben van. Ő pedig folytatta azzal, sohasem érzett még magában akkora faszt, mint Józsefé. Ez volt a legnagyobb, amelyik a puncijában járt. Azt is hozzátette, hogy ennyi geci sem ment még bele életében, méghozzá kétszer is belé élvezett József.

- Úgy érzem, hogy még most is folyik kifelé belőlem, annyi volt. - mondta.

- Megnézhetem? - kérdeztem kíváncsian.

Kinyújtóztam és felkapcsoltam a lámpát. Amikor felhajtottam a takarót, ő felhúzta a lábait és széttárta őket felém.

A puncija a dugástól eléggé ki volt tágulva és valóban teli volt gecivel. A kifolyó fehér ondó lefolyt egészen a fenekéig. Ekkor odanyúltam és egy ujjamat bedugtam a puncijába. Az ujjam mellett mégtöbb geci folyt ki. A feleségem pedig majdnem elélvezett, ahogy bedugtam neki.

Elkezdtem a combjának a belső felét csókolgatni. Ettől az asszony beindult. Két kezével megfogta a fejemet és a pinájához húzta. Nem voltam biztos benne, hogy fel vagyok készülve a dologra, így elkezdtem csókolgatni a hasát. Aztán kicsit bátrabb lettem és hagytam, hogy a fejemet a puncinyílásához közelítse. Körbecsókoltam a pináját, végül a nyelvemet mélyen belenyomtam a lyukba. Nemsokára az egész szám megtelt József gecijével. Most először kóstoltam spermát életemben. A pina ízével kevereve egészen jónak találtam. 

Kinyaltam az összes ondót a puncijából, amennyit csak tudtam. Kétszer élvezett el miközben én nyaltam a pináját.

Aztán rámásztam, és becsúsztattam a farkam a puncijába. Nem is hittem volna, mennyire nedves. Amikor elkezdtem mozogni benne, éreztem, hogy József gecije lefolyik a golyóimra. Ez még jobban begerjesztett. Amikor pedig elkezdtem keményebben baszni, a puncijából jövő szürcsölő hangok hangok perceken belül a csúcsra juttattak.

Egészen pirkadatig fennmaradtunk és beszélgettünk ő és József dugásáról.

Ettől kezdve, amikor valaki mással kefélt, mindig kinyalatta magát velem, amikor hazaért.

Mostanában pedig a feleségemmel arról fantáziálunk, hogy többen dugjuk egyszerre. Már alig várom!

 

TAG: A feleségem félrelépése, erotikus történetek, erotikus történet, szex történet, sex történetek, szextörténetek

Felejtse el a szexuális teljesítménye miatti kellemetlen helyzeteket! Dragon Power Kapszula - Természetes összetevők! A megfelelő időben, NE bízzon semmit a véletlenre!

casanovavideok


websas.hu


Történetek 01
Történetek 02
Történetek 03
Történetek 04
Történetek 05
Történetek 06
Történetek 07
Történetek 08
Történetek 09
Történetek 10
Történetek 11
Történetek 12
Történetek 13

potencianövelők