szextörténetek

Ajánlott honlapok

Erotika.lap.hu
Nőcsábítás Mesterfokon
Sorozatos Orgazmus
Szexuális Felizgatás

Diamond Sex Shop Webáruház


casanovavideok

Felejtse el a szexuális teljesítménye miatti kellemetlen helyzeteket! Dragon Power Kapszula - Természetes összetevők! A megfelelő időben, NE bízzon semmit a véletlenre!

Erotikus történetek - erotikus sztorik

A Meglepetés A kedd ugyanúgy kezdődött, mint általában. Felébredtem, nyújtóztam egyet, majd a hátamra fordultam. Fontolgattam, hogy átfordulok a másik oldalamra, és tovább alszom, de eszembe jutott, hogy a suli véget ért erre a nyárra. Hirtelen jókedvem lett. Ez azt jelenti, egész nap ülhetek a medencénél és lógathatom a lábam. - Azaz, várjunk csak! Anya mondott valamit a bevásárlásról. - Az még belefér. Felkeltem és végig mértem magamat a falitükörben. 16 éves korom ellenére már igen jól nézek ki. Lábaim hosszúak, szépek, simák, a bőrömet már megfogta a nap. - Hű! Egész barna lehetek majd a nyár végére. - Hamvas melleim feszesek, kemények, két hegyes, vékony, de annál hosszabb bon-bonnal a hegyein. Érzékenyek, és halvány rózsaszínben tündöklenek. Finoman megcsippentettem és kicsit megcsavartam őket. Szinte azonnal feszesek és kemények lettek az érintésemre. Megfordultam, és vállam felett visszapillantva lestem a tükörben a fenekem. A legszebb testrészem. A kezeimmel finoman végigsimítottam a rajtuk, miközben arra gondoltam, egy erős férfikéz élvezi görbületét. Kicsit széthúztam, hogy szemügyre vehessem a rózsaszín lukamat. Olyan cikis lenne, ha bárki is megtudná, mennyire szeretek játszani magammal, ott lent. Lementem a fürdőszobába, hogy gyorsan lezuhanyozzam. Beléptem a tus alá és megnyitottam a meleg vizet. A víz kellemesen meleg volt. Jó érzésekkel töltött el. Mosakodni kezdtem. Kezembe vettem a szappant és elkezdtem beszappanozni magamat. Nem tudtam megállni, hogy ne játsszak magammal egy kicsit. Kezem lecsúszott a pihés puncimhoz, és elkezdtem beszappanozni. Két ujjamat becsúsztatva a résembe simogattam magamat. Finoman mozgattam fel és le. A másik szappanhabos kezemmel pedig hamvas fenekemet szappanoztam. Finoman benyultam a lukba. Az ujjaimmal a pinámban és a fenekemben, nem volt még, hogy nem tudtam volna gyönyört fakasztani. Ilyenkor sikoltok egyet, ahogy elélvezek. Kiléptem a víz alól. Úgy gondoltam megszabadulok a szőrzetemtől. Borotvával megcsupaszítottam lábam és a hónom alját. Gondoskodtam a puncimról is. Először a bikini vonalat igazítottam ki, majd a combjaim belső oldala és a szeméremdombom feletti terület következett. Csak egy kis háromszöget hagytam a göndör pihékből. Egy kicsit haboztam, de aztán folytattam. Anya is borotválta magát, és mindig is ki szerettem volna próbálni, milyen lehet az. Érdekes volt, amikor feltűnt finom rózsaszín szeméremdombom. Kuncogtam is magamban egy kicsit, ahogy az utolsó pihék is lehullottak. Ettől egy kicsit izgalomba is jöttem. De Anya már biztosan tűkön ül, indulni kellene már bevásárolni. Anyával a belváros felé tartottunk. Majd kilukadt az oldalam a kíváncsiságtól, de egy szóval sem árulta el, hova megyünk. Végre valahára a divatsoron, egy kis butik elé érkeztünk. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a kirakat tele van édesebbnél édesebb, szexi, csipkés fehérneműkkel. Gondoltam Anya akar valimi szexiset venni, hogy "felderítse" apát este. Beléptünk és rögtön a hátsó részbe mentünk. - Szia, Joli. örülök, hogy látlak! - üdvözölte Anyát a butikosnő. - Ó! És ő pedig biztosan a lányod! - fogott velem kezet. - Szia! - üdvözöltem. Leültetett minket egy nagyobb helyiségben a üzlet hátsó felében. - Tudom, hogy jövő héten lesz a bál, és úgy döntöttem megleplek valamivel. Laurával választunk valami gyönyörű fehérneműt, amit viselhetsz a báli ruhád alatt. - szólt hozzám Anya. Szemeim elkerekedtek a meglepetéstől. Még soha nem volt igazán szexi bugyim és melltartóm. - Most vetkőzz le, és máris kezdhetjük! - Haboztam, Laurára néztem. - Ó! Ne légy zavarban drágám, nem te vagy az a praxisomban, akit meztelenül látok. - mosolygott Laura. Lassan kigomboltam a dresszt és a fejemen át lehúztam. Ott álltam egy szál rózsaszín melltartóban és bikini alsóban. - A melltartót is! - szólt Laura. Elpirult de sikerült levennem. Laura és Anya nyíltan méregették a mellem. Ezután több melltartót próbáltattak fel. Többet és többet mutattak, és izgatóbbnál izgatóbbak voltak. Éreztem vérem zubogását arcomban, ha újból és újból éreztem Laura matató kezét, amint melleimet igazgatta a különböző melltartókban. Ettől az egész szituációtól egészen felizgultam. Végül egy 'push-up' melltartót választottak, ami többet engedett látni, mint amennyit elfedett. Inkább kínálta tálcán a melleim, mintsem takarta azokat. Legmerészebb elképzeléseimnél is merészebb volt. Megnéztem az eredményt a tükörben, és - nem tagadhatom - elégedett voltam azzal, amit láttam. Kicsit zavarba jöttem, amikor észleltem, hogy a bimbóim ismét megkeményedtek. Szinte átszúrták a vékony anyagot. Laura és Anya is észrevette ezt, és sokatmondóan mosolyogtak egymásra. - Ok! És most következik a bugyi! - szólt Laura - Majd felpróbálunk néhány harisnyát és harisnyakötőt is. Már-már azon voltam, hogy letolom a bugyimat is, amikor eszembe jutott, hogy pont most reggel borotváltam csupaszra a kis pinámat. Teljesen elöntötte az arcomat a forróság, lemerevedtem. - Uh! Óh! Nem maradhatna inkább fent? - hebegtem bizonytalanul. - Tedd, amit mondtak! - figyelmeztetett Anya - Na! Le a bugyival! - De nem akarom! - tiltakoztam erőtlenül. - Vedd le azt a bugyit kislányom, vagy nem tudom, mit csinálok veled! - öltött Anya arca hirtelen nagyon haragos kifejezést. - Kérlek Anya! - könyörögtem. - Na! Ebből elég! - komorodott el Anya - Gyere csak ide! Kelletlenül somfordáltam oda mellé. Ez a mondat pont úgy hangzott, mint amikor régebben el szokott fenekelni. De ez most nem fog megtörténni. Legalábbis nem itt. Egy idegen nő előtt. Hamarosan rádöbbentem, mikor Anya megragadott a csuklómnál fogva és lehúzott az ölébe. Keresztülfektetett a térdén. Teljesen megszégyenülten feküdtem, úgy éreztem, mindjárt elsírom magamat. Anya megmarkolta a bugyim szélét, lerántotta rólam, és elfenekelt. Éreztem, kellemes melegség tölt el. Miután végzett velem, felállított. Kezeimet azonnal az ölem elé raktam, hogy eltakarjam azt. - Vedd el a kezeidet! Megtört minden ellenállásom. Erőtlenül hullottak kezeim oldalra. Most már láthatóvá vált teljesen csupasz szeméremdombom. Anya elmosolyodott, Laura pedig lenyűgözve bámulta a finom nagyajkaimat. Úgy éreztem, a Föld nyílik meg azon nyomban alattam szégyenében. Halálomat kívántam hatalmas szégyenemben. - Most, Laura fejezi be a fenekelést. - szólt Anya. Lassan odaléptem a nőhöz, és az ölébe feküdtem. Laura kicsit várt, míg beigazított a legjobb pozícióba. Bal keze szorosan fogja a hátam, jobbja kicsit megszorongatta a fenekem, mielőtt lecsapott volna. Kaptam néhány igen kemény és gyors ütést, majd kicsit megpihentette kezét a bepirosodott hátsómon. A fenekelés így folytatódott egy darabig. Négy-öt ütés, majd egy kis masszírozás a kemény tini hátsón. Már-már kezdtem helyzetemmel megbékélni, amikor hirtelen... Amikor épp masszírozta a fenekem, azt vettem észre, hogy az ujjaim a résem körül matatnak. Finoman matattak a segglukam körül, majd a punci nyílásom felé vették útjukat. Megborzongtam. Olyan izgató volt. Három-négy kemény ütés következett, majd ujjai ismét a két farpofám közé csúsztak. - Nyisd szét a lábaidat! - jött az utasítás, amikor megállt egy pillanatra. Hagytam, hadd hulljanak a lábaim kétoldalt. Ujjai egyre lejjebb és lejjebb vándoroltak, mígnem elérték a csiklómat, ami akkora már teljesen nedves, és csúszós volt. - Állj föl! - jött a következő utasítás. Lassan talpra álltam. Éreztem a fölforrósodott fenekemet és egy egészen másfajta melegséget az ágyékomban. - Joli drágám, a kicsike már tisztára nedves! - fordult Laura most Anyához. Arca megint vörös lett, mint a főtt rák erre a kijelentésre. - Szerintem imád engedelmes kislánynak lenni. - ennyit mondtak, semmi többet. Várta még valami történni fog, de úgy látszik, megelégelték a dolgot. Laura beletemetkezett egy nagy halom harisnyába és tartóba, hogy megfelelőt találjon nekem. Végül egy fekete átlátszó darabot választott. Olyan szexisnek éreztem benne, mint még soha. Ismét végigmértem magamat a tükörben. Egyre inkább beizgultam, ahogy illegettem magamat. Éreztem, az ágyékom szinte izzik, és láttam a tükörben, ahogy ölem méze meg-megcsillan a puncim vágatában. Végül is a szoba közepére utasítottak. Lábaim kissé terpeszben, kezeim összekulcsolva a fejem mögött. Azt mondták, maradjak ebben a pozícióban. - Most felteszünk pár kérdést. - szólt Anya - és azt akarom, hogy válaszolj őszintén és részletesen! Lélegzetem felgyorsult, szívem a torkomban - Rendben. - válaszoltam. - Először is, ... - kezdte Laura - ... mikor maszturbáltál először? - Kb. 2 évvel ezelőtt. - ismét elvörösödtem, ahogy elsuttogtam a választ. - Milyen gyakran maszturbálsz? - jött a kérés Anyától. - Majdnem minden nap. - feleltem bizonytalanul. - Dugtál már fel magadnak, dolgokat? - kérdezett újra Laura. Lassan soroltam: az ujjaim; egy fésű nyelét; egy hosszú nyakú üveget és egy kisebb uborkát. - Bedugtad az ujjadat valaha a fenekedbe? - Megrökönyödve néztem Anyámra. Alig tudta kinyögni a választ: - I... I... Igen. Mindketten elmosolyodtak. - Milyen tárgyak voltak a fenekedben? Elhaló hangon soroltam, hogy: az ujjaim; egy fogkefe nyele; és egy rúzs tokja volt már a fenekemben. - Azt hiszem ezeknél sokkal jobbat tudunk! - mosolygott Laura rejtélyesen. A kérdezősködés tovább folyt. Elmondtam minden intim dolgot, amit valaha tettem. Azt is elmondtam, hogy egy barátom - Bobby -, majdnem elvette a szüzességemet a strandon. Mire végeztek minden kérdésükkel, egy nagy nullának éreztem magamat, ugyanakkor még életében nem voltam ennyire izgatott. Laura nemsokára egy kis dobozzal tért vissza, miután rövid időre kiment a szobából. Még mindig ugyanúgy állt, ahogy meghagyták: terpeszben, kezeim összekulcsolva a fejem mögött. Laura kinyitotta a dobozt majd odahajolt Anyához és súgott valamit a fülébe. Anya elmosolyodott és bólintott. - Fordulj meg drágám! Hajolj le, és érintsd meg a lábujjaidat! - fordult felém Laura. - Laura most ad neked egy kis ajándékot! - hallottam anya hangját. Engedelmeskedtem, és csak reméltem, hogy az ajándék nem egy újabb fenekelés lesz. Láttam, hogy Laura kivesz valamit a dobozból, valami kenőcsöt ráken, ahogy hátranéztem a lábaim között. Ahogy Laura felém fordult láthatóvá vált, hogy az a 'valami' egy műanyag vibrátor, ami csúszósnak tűnt a rákent anyagtól. Éreztem, amint kezei finoman széthúzzák a fenekem, a hideg érintést éreztem a seggem lukán. Elakadt a lélegzetem, ahogy finoman de határozottan a testembe hatolt a vibrátor. Már lihegtem, mire Laura - végre - enyhített a nyomáson és a "dugó" a helyére került. Laura valószínűleg észrevette, hogy mindkét lukam izgatott. Laura otthagyott a szoba közepén, és leült. A fantasztikus érzéstől a fenekemben már minden ízemben remegtem. Érezte, ahogy lucskom csordogál végigfolyva combjaim belső felén. - És most? - kérdezte Anyja mély búgó hangon - Szeretnél végre elélvezni? Csak bólintani tudtam. Halkan nyöszörögtem az izgatottságtól. Bármit megtettem volna, csak végre elélvezhessek. - Akkor kérd Laurát, hogy engedje meg neked! Kérlek Laura, hagyj elélvezni! - fordultam Laurához. - Rendben van. Lássuk, hogy tudsz elmenni. - mosolygott rám - Játssz magaddal! Leengedtem a kezeimet a már lucskos puncimhoz. Ujjaim maguktól találtak rá a az izgalomtól kemény, miniatűr farokként előremeredő csiklómra. Már olyan közel jártam az orgazmushos, hogy alig kellet magamhoz érnem máris elmentem. Az érzés mélyen az ágyékomban indult. A hasam vonaglott a gyönyörtől, a feneke összeszorult a vibrátor körül. Füleim csengtek és térdre rogytam, ahogy a gyönyör újabb hullámai ostromolták testem. Mindegyik csúcs összerántotta fenekem a vibrátor körül, ami újabb és újabb orgazmust eredményezett. Mintha távolból hallottam volna magamat, amint kiabálok és sikoltozom a kéj hullámai között vergődve. Eltartott néhány percig, mire teljesen kielégültem és valamelyest lenyugodtam. Izzadt testem teljesen kimerült. Felnézve láttam, hogy mindkettejük szoknyája felhúzva. Látszott is elélveztek. Segítettek talpra állnom, és felöltöznöm. Lenéztem és megkérdeztem kivehetem-e már a vibrátort. - Nem - Kedves -, hazáig benned lesz. A barátod már vár rád otthon. Éreztem, amint borzongás fut át arcomon, ahogy belegondoltam, vajon még milyen kalandok várhatnak rám otthon....

 

TAG: Erotikus sztorik, sex történetek, erotikus történet, erotikus történetek, szex történet, szextörténetek

vigrx gold

casanovavideok


websas.hu


Történetek 01
Történetek 02
Történetek 03
Történetek 04
Történetek 05
Történetek 06
Történetek 07
Történetek 08
Történetek 09
Történetek 10
Történetek 11
Történetek 12
Történetek 13

potencianövelők